2017.01.23

ARANY TOJÁS TÁRSASÁG- értékelés a gazdákkal

Közösségi finanszírozásból támogatott mezőgazdaság. 
DSC_0632
 
Egy évvel ezelőtt 2016 januárjában indítottunk útjára, egy helyi, mezőgazdaság fejlesztő programot, immár a saját magunk által kiépített termelői-vevői közösségünkben. 
Miért ? 
Bevásárló közösségünk bő 3 éves működése során tapasztalatuk meg, hogy a folyamatos minőségi tojáshoz való hozzájutás nem garantált eddigi termelőink által egész évben, miközben fogyasztói közösségünk működését a minél nagyobb arányú  minőségi helyi élelmiszer előállítása és fogyasztása ösztönzi. A helyzet megoldását-  további várakozás helyett hogy megérkezzen végre az a termelő, aki tervez tojás termelésben velünk-, saját kezünkbe vettük.
Hogyan ?
Közösségünk megbízható termelői  számára ajánlatot tettünk arra, hogy akinek van kapacitása új termék előállítására, nevezetesen a kapirgálós tyúkok általi tojás termelésére, annak a  beruházáshoz szükséges összeget a bevásárló közösség vevői által  megfinanszírozzuk. Méghozzá oly módon, és itt jön a lényeg, mely minden összefogás alapja kéne, hogy legyen, a kölcsönösség elve alapján,  miszerint nemcsak anyagiakban kínálunk lehetőséget a beruházásra, hanem egyben egy biztos felvevő piac is záloga lesz közös együttműködésünknek.
 Arany Tojás Társaság nevet kapta a közösségi finanszírozású projektünk, melynek a fogantatástól számított első éves évfordulóján ültünk le a gazdákkal, Augusztinyi Mihállya és feleségével Katikával  értékelni a programot, egyeztetni a további céljainkat.
A  szervező csapat tagjai, kimentünk és megnéztük az elkészült tyúkólat és benne az első állományt, melyek már tojják az arany árával is vetekedő, minőségi tojásokat. Gyönyörű téli napon a bokortyanyák világába vitt az utunk. Hófödte érintetlen táj, rajta szikrázó napsütés, csend és béke amerre tekintünk. A belváros zajából kilépve egy másik világban járunk. Egy olyan helyen, ahol az elemek a csikorgató télben még jobban éreztetik hatásukat.  Keményebb a fagy, de tisztább a táj, tisztábban látható a valóság. Aki erre jár, annak itt nem lehet kérdés a téli álmát alvó vidéket látva, hogy valótlanság a multik mostani élelem kínálta. Itt választ talál a kérdés, hogyan lehet az, hogy nincs minden, mindig, akár a mai fogyasztási szokásokhoz mért tojás mennyiség is. A természet rendje nagyobb erő, melyet városi igényeink nem befolyásolnak.
DSC_0717
Misi kint vár minket a tanyán, ahova a nagy hidegben is minden nap ki kell jönni. Etet, itat, figyeli az állatokat történt-e valami változás tegnap óta. Nem sérült-e meg valamelyik, akit ki kell emelni társai közül gyógyulásáig. Szoknak, alakulnak össze, az ember és az állatok. “Táncos lábú”, így nevezi azokat az egyedeket, akik szeretnek beülni a tojófészkek melegébe, és mikor jön a gazda kémlelni a tojásokat, felállnak és bájosan lépegetnek a drága tojásokon. Miközben, talán  ugyanebben az időben a gépek előtt az Arany Tojás részjegyesek már lesik van-e tojás kínálat, hogy tehessék bele gyorsan virtuális kosarukban a heti adagot, de a táncos lábúak tipornak, törik a még gyenge héjú tojásokat.  A Kosáron belül  azonban erre is született megoldás, az Olinka olajok préseléséből visszamaradt, magas Ca tartalmú növényi peletek is bekerültek az állatok takarmányozásában, így azok mára erős héjú tojásokká váltak.
No és itt van Elza, a hangos ugatású puli, akik a tyúkok őrzése feladatra lett befogadva. Mint a kisgyerek a vendégeknek produkciózott nekünk, bemutatta tudományát,  nyáj híján a tyúkhölgyek terelgetését. Míg ketrecen kívül hangos, gyors mozgású kutyus, addig bent az ólban már csak orrával bökdösi a lányokat,  vakkantgat egyet-kettőt, hogy az ólnak az általa megítélt kellő sarkába mozgassa a csapatot. És az arany csapat engedelmeskedik 🙂 Élet van az ólban, fitnesz program, mely mint magunkról is tudhatjuk a vitalistás alapja. DSC_0737
 
Megtekintve a kész ólat és állatállományt, Misi tovább mutogatja a hólepte tájban a tavaszi terveket, melyek a teljes kivitelezés befejezése lesz . Ha jön a következő állomány, újabb hely kell, ahol az idősebb és fiatalabb generációk elkülönítve lehetnek, növelni kell a kifutót, a tojások gyűjtésére, válogatására való helyiséget. Gondos, végig gondolt tervezés amit hallunk. A fagyos hidegben is látjuk már lelki szemeinkkel  a diófák árnyékában, a nyári tikkadt melegben porfürdőző tyúkokat . Jó helyük lesz, már-már boldognak mondható, nyugodt életük, Elza védelme mellett mindenképp.
A program további értékelését az otthon melegében folyattuk, ahol már a háziasszony is jelen volt, stílusosan valami finom tojásos étellel várva minket, madár tejjel. Míg eszegetünk, beszélgetünk….Kíváncsian várjuk, azok akik a nagy ötletünket megvalósították, mit tapasztaltak, hol volt, és mi a gyenge pontja, az esetleg nem jól átgondolt tervezésünknek, mert hát ugye minden puding próbája az evés. De az is érdekelt minket, hogy valóban jó segítség-e egy ilyen finanszírozás, miben más, mint a hitel vagy pályázati finanszírozások….DSC_0807
 
Misi: egy korábbi tervünkre volt hívószó a felhívásotok. Szerettük volna a kert szerves trágya szükségletét megoldani. A vásárolt trágya ma már nehezen elérhető, drága és sokszor nem is jó minőségű. Korábban foglalkoztunk nyulakkal ez okból kifolyólag, de a trágya utáni hasznosulása a nyulaknak nem gazdaságos.  A tyúkok viszont , főleg ilyen mennyiségben kellő trágyát adnak, a tojások mint új termék a hasznosulás másik ága, és tervezzük az állatok húsként való értékesítését is, ahogy az állomány cserélődik, legyenek mindig kezdő és aktív tojó állapotban lévők . Azokat  az állatokat akik a tojáshozam leszálló ágába kerülnek húsként szeretnénk értékesíteni. A kert gazdag lesz a zöld trágya mellett, állati trágyában is, ami a növények fejlődésének ad jó minőségű terepet. Tehát a felhívásotok, szinte nekünk szólt. 
 
Viszont az új feladat új munkarendet igényelt. A tavasz és nyár amúgy tele tennivalóval, terveim ellenére sokat csúsztam a kivitelezésben. Gábor fiam segítsége volt az egyetlen,  ahol én nem voltam elegendő. 
 
Katika: persze ennek az is oka, hogy Misi mindent maga szeret megcsinálni, abban a munkában bízik. Meg nehéz is segítő munkaerőt találni. 
További  előny, hogy új elkötelezett vevőket szereztünk magunknak, nőtt a bevételünk, bár még sokat kell azért dolgoznunk, hogy az anyagi segítséget mindeni számára visszafizethessük terménybe. 
 
Misi: 
És ne feledjük, az is nagy érdem, hogy bár minél hamarabb vissza szeretnénk adni a támogatást, de még sincs a nyakunkon az a teher, hogy ha valami nem úgy sikerül, akár az állatokkal, vagy a növény termesztéssel, akkor fizetésképtelenné válhatunk, mert a törlesztő részlet ideje eljött.  Tanuljuk az állatok tartásában magunkat, mert bár a ház körül saját részre is vannak szárnyasok, de a nagyobb számú állattartás más helyzeteket teremt. 
Egyezségünk szerint a tyúkok takarmányozása és tartása se az intenzív módon történik, így a tojáshozam 70 %-át tudjuk ilyen tartással előteremteni, ami tovább csökkenti hatékonyságot. De ez így van mindennel. A minőségi termelésnek ára van. 
 Mindenképp folytatjuk az elkezdett programot, mert kivételes helyzet az, hogy nincs gond a termék eladására. Jó érzés felénk az a bizalom, hogy nem kérdezik, és kételyezik meg az emberek, hogy ez a tojás valóban az enyém- e, nem a tálcás tojást árulók termékét árusítom tovább. 
 

Katika: annak is örülünk, hogy nekünk is sikerült hozzátenni a Kosárhoz valami fontosat, mégpedig egy hiányzó terméket előállításával.  DSC_0817

Beszélgetünk még az értékesítés hogyanjáról, miszerint pillanatnyilag csak az Arany Tojás Társaság tagjai juthatnak hozzá a termékhez, de vajon milyen heti mennyiség felett nyissuk meg a vásárlás lehetőségét az ATT tagjai kívüli vevőknek. És bár szépen felfelé ívelő a projekt, de nagy valószínűséggel még egy ideig csak az ATT tagok élvezhetik ennek a terméknek a vásárlási előnyeit.  A tervek  befejezése újabb beruházást igényel, ezúton is felhívjuk az érdeklődők figyelmét a részjegy jegyzési lehetőségre. Részletek: http://shop.nyiregyhazikosar.hu/vasarlas

 
ui. mikor e sorok olvasódnak, ezzel egy időben közösségi finanszírozási projektünk modelljét kitesszük a pályázati anyagként a világ számára is modellnek, mely minket másolva biztonsággal megvalósítható mások számára is, sőt tovább gondolható, újra tervezhető. Remélve, hogy inspirálásunkra sokasodnak a világban a bizalmon és a kölcsönösségen alapuló emberi kapcsolódások, mindannyiunk megelégedésére. Mi pedig folytatva közben a munkánkat érdeklődve várjuk, vajon miként értékeli a világ cselekedetünket!
Fotók: ATT- értékelés a gazdákkal
 
 
 
 
 
 
 
Share on FacebookOszd meg másokkal is!