2015.10.14

Augusztinyi Mihály és Katika

10527414_892323637464385_5363972762222293259_n
AzAugusztinyi család terített asztallal, a kertből származó zöldségekkel és gyümölcsökkel fogadott bennünket, látogatókat.
Virágkertészettel indult a termelés a ’90-es évek elején, akkor még munka mellett, másodállásban. Volt meggyes is, de nem érte meg a hullámzó árak miatt. Katikának és Misinek a gyerekek is segítenek a gazdálkodásban.
10505325_892328410797241_1677951745137704173_n
Ki rendszeresen, ki a nagyobb munkák alkalmával, de szerencsére egyik gyereknek sem jelent problémát beállni dolgozni.
A jelenlegi tanyát a család 2010-ben vásárolta meg. „A következő évben a területet kitisztítottuk és elkezdtük a termelést. Azt tudtuk, hogy fóliázni szeretnénk rajta. A piacra termelünk, napi rendszerességgel árulunk. Rengeteg uborkánk van, muszáj minden nap árulni. Csak saját terményt árulunk.
1907762_892323707464378_4538070543181501526_n
A gazdálkodást önképzéssel igyekszünk tanulni és tökéletesíteni. Korábban háznál, kiskerti szinten is megtermeltük magunknak a zöldséget, abban szereztünk először tapasztalatot.
Csak akkor permetezünk, ha nagyon muszáj, akkor is a rézalapúakkal, amelyeket a biogazdálkodásban is engedélyeznek. ’Biostimulátorokat’ alkalmazunk.Istállótrágyával trágyázunk. Múlt évben több éves, érett juhtrágyát sikerült vásárolnunk, ami már majdnem talaj volt. Nem szabad minden évben trágyázni, az öregek is azt mondják, hogy ha egy föld becsülettel meg van trágyázva, akkor elég háromévente.
Azért telepítünk gyümölcsfákat, spárgát, batátát, hogy bővítsük a választékot”.
10574209_892327727463976_8931317738116518415_n
Mik a Kosár előnyei számunkra? Egyszerre lepakoljuk az árut, és az már el van adva. Ráadásul ezt akkor tesszük a napon belül, amikor nekünk alkalmas.
10574290_892328670797215_3611848892566457939_n
Üzenet a Kosár közösségnek, a vásárlóknak: Szerezzetek több vevőt, mert többet is ki tudnánk szolgálni!
Share on FacebookOszd meg másokkal is!