2015.10.12

Cudy Future Kft.

” Igazából 4 éve abból élünk, hogy a hasonló gondolkodású emberek megtalálnak minket. Mi pici vállalkozás vagyunk, így azt az igényt tudjuk kielégíteni, amire a nagyok nem, vagy lassabban reagálnak. “1798128_1022831684413579_2334775956454742678_nKulcsár Ildikó 4 évvel ezelőtt indította vállalkozását, vegyész végzettséggel. Korábbi munkahelyén, ahol kutatásban és termékfejlesztésben dolgozott egy ipari tisztítószereket gyártó cégnél, már nem érezte jól magát, hiszen a gazdasági válság során erre tudtak a cégek legkevesebbet fordítani.
Így saját cégének megalakulását ez az igénye hozta létre szaktudását megélhesse a saját értékei szerint. Vállalkozói szellemiség nélkül, marketing ötletekkel nem rendelkezve, egy hitelkártyával, nulla forint tőkével de annál nagyobb belső hittel vágott bele vállalkozásába.10426877_1022831844413563_5477761572618010812_nAlapelveimből melyeket az életemben is képviselek, a munkám során sem engedek. Környezet- ás állatvédő szellemiségű ember vagyok, így nálunk minden ezt tükrözi. A termékektől, a termelő folyamatoktól a munkatársakig minden ezt sugallja. – mesél Ildikó hitvallásáról. ” Igazából 4 éve abból élünk, hogy a hasonló gondolkodású emberek megtalálnak minket. Mi pici vállalkozás vagyunk, így azt az igényt tudjuk kielégíteni, amire a nagyok nem, vagy lassabban reagálnak. “Az alapanyagok beszerzésében előnybe részesítjük a magyar eredetűt, de mindenképp európai alapanyagokat vásárolunk. Kínait nem, bár az jó 20%-kal lenne olcsóbb, mely a termékek árképzésénél fontos szempont lehetne. De ugyanakkor az ázsiai szabályzások kevésbé szigorúak, az onnan vásárolt alapanyagokban olyan összetevők lehetnek, melyet vegyszerként nem hozhatók be országunkban, feldolgozott formában már nincs a szabályázásban tilalom. De attól még az az anyag jelen van a termékben, és teszi majd kártékony hatását.12880_1022834574413290_6159624050237275681_n
( ez olyannak hangzik, mint a Gmo növények termesztési tilalma, és a az állati takarmányokban található génmódosított szója esete….-szerk.)- Termékeinkben biztonsági tartósítószereket nincsenek, hiszen nagyon erős allergén szerekről van szó. Pl. egy felmosószer a párolgása során az is belélegeződik, azok egyszeri használata még valóban nem veszélyes, de az évek alatt olyan sok vegyszerrel érintkezik szervezetünk közvetve vagy közvetlenül, hogy könnyen kialakul az allergiás reakció a szervezetekben. Tehát amit csak lehet ki kell iktatni, vagy minél kevesebbet használni azokból.10924805_1022834731079941_5726737273996412366_n
– Színezékeink élelmiszer festékek, akár ehetők is lennének, azok nem károsak szervezetünkre. “Hátrányuk” , hogy ezek a színanyagok nem UV stabilok, így a termékek színe fakulhat a flakonban.
– Illatanyagok szintén erős allergén szerek. De ma sajnos vevői igény az illatos termék, mert ha már mosogatni, takarítani kell, legalább kellemes illatok között teljen az idő – gondolják a nők. Mi ehhez az elváráshoz úgy igazodunk, hogy a lehető legkevesebbet és főleg illóolajokat használunk erre a célra, illetve megalkottuk az illatmentes termékcsaládot- hogy azoknak a vevőknek is kedvezzünk, akik extra érzékenyek, vagy nem igényük az illatos termék.
Mint neve is mutatja ezekben a termékekben nulla illatanyag van.
Számunkra nagyon fontos szempont, hogy csak állat kísérletek mentes szereket használunk. Sőt, állatszeretetünket azzal is kifejezzük, hogy telepünkre mindig hozunk olyan kutyusokat állatmentő otthonokból, melyek már senkinek nem kellenek. Mi tudjuk szeretni őket.Igyekszem olyan termékeket alkotni, melyek több szempontból is választ adnak a környezetvédelmi kérdésekre.Termékeink 90%-ban lebomló szerek, a műanyag flakonokat visszaváltjuk, Zöld tippekkel látjuk el a vevőket, mint pl. a víznek tisztító hatása van, a szerek csak rásegítenek a tisztító folyamatokra így azokból minél kevesebbet és hígítva használjuk.10959722_1022836084413139_3171908275782875196_n
Újabb termékeinkben már megjelenítjük ezeket az irányelveket. Így hoztuk létre pl. az Ecosept termékünket. A mosogatószert ötszörös higításban egy habot képző flakonba tesszük, és ezt a habot használjuk mosogatás során. Makacs szennyeződésnél többet, felületes mosogatásnál sokkal kevesebbet. Ezzel a haboló technikával nem tudunk véletlenül se pazarolni. Hamarosan a Kosárban is kapható lesz a termék.
Az induláskor, melyet mos már látjuk sok átgondolatlanság kísért, angol szavakat alkalmaztunk a termékek megnevezésére. Mára ezen is változtatunk az újabb termékeknél.
Pl. a Csepke termékcsalád magyar piacra készült, egy magyar Árpád-kori női nevet visel.10989102_1022832984413449_3874045983115131450_n
A Hazai termékkel is a hazai piacra szerettünk volna belépni, de eddig még nem hozta a termék az elfogadottságot. Az elutasításoknak oka pedig az lett, hogy nem elég olcsó, ha már hazai, és nem elég díszes a flakon…:). Persze ez is szempont, de a flakonba levő tartalom?!
Termékeink 1014 novemberében elnyerték az ISO 9001, 14001 és a GMP jó gyártási gyakorlat minősítést.
A kis vállalkozásoknak furcsa története van, hogy lehet piacot találni, azon megmaradni.De az évek alatt sokszorosan megerősödik bennünk az a hit, hogy a hozzánk hasonló vevőkört kell megtalálnunk, azokat az embereket, akiket a nagyok nem tudnak kiszolgálni,mert ők nem elég rugalmasak ahhoz, hogy egy vékonyabb vevői igényt szolgáljanak. És természetesen az a tudatos vevői rész, aki a tisztítószerben is keresi a helyi hiteles változatot.Így nekünk a Kosár közösségben és más hasonló bevásárló közösségben való megjelenésünk a mi terepünk. Köszönjük, hogy itt lehetünk, a szervezőktől azokat a tanácsokat, segítséget, melyben mi gyengébbek vagyunk. A vevőknek pedig, hogy befogadták termékeinket a háztartásaikba.10402383_1022832561080158_4768534418469430037_nTovábbi képek: Cudy Future Kft
Share on FacebookOszd meg másokkal is!